művész


Ekanem  Bálint Emota
3

Ekanem Bálint Emota

Született: 1990 március 17. (Pápa)

Énekes, színművész.

Az édesapja révén nigériai származású Ekanem Bálint Emota fiatalon kezdett el énekléssel és színészettel foglalkozni. Szülővárosában, Pápán több helyi vagy iskolás fellépés után végzős gimnazistaként 2010-ben lett a Madách Színház tagja. A Madách mellett játszik a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
2015-ben Puskás Petivel kezdett zenélni…

 Tovább

Aktuális programok


VUK

Madách Színház

gyerekelőadás FEKETE ISTVÁN kisregénye alapján

Les Misérables - A nyomorultak

Madách Színház

Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre…

Énekes, színművész.

Az édesapja révén nigériai származású Ekanem Bálint Emota fiatalon kezdett el énekléssel és színészettel foglalkozni. Szülővárosában, Pápán több helyi vagy iskolás fellépés után végzős gimnazistaként 2010-ben lett a Madách Színház tagja. A Madách mellett játszik a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
2015-ben Puskás Petivel kezdett zenélni az akkor alapított hét fős The Biebers elnevezésű formációban. 2017 májusában ők készítették a győri 2017. évi nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál hivatalos videóklipjét. 2017 őszén indult a TV2 Sztárban sztár című zenés műsor ötödik évadában, ahol az első élő adásban a Bánk bánból adta elő a Hazám, hazám című áriát, amit a nézők a legjobb produkciónak választottak.

Filmes és televíziós szerepeiből:
Tóth János (2017)
Sikítófrász (2017)

Jelenlegi előadásai a Madách Színházban:
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház Fantomja - Joseph Bouquet, zsinórmester
Tim Rice - Andrew Lloyd Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Simeon
T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Ben Mickering
Andersson-Ulvaeus-Anderson-Johnson-Craymer: Mamma Mia! - Pepper
Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Gúnár

További szerepei a Madách Színházban:
Kocsák - Baróthy - Miklós - Kemény: Kiálts a szeretetért! - Kalkutta érseke
Kocsák-Miklós: Szegény gazdagok - Öreg betyári
Presgurvic: Elfújta a szél - Pork
Steinbeck: Egerek és emberek - Crooks

Aranyborjú

Aranyborjú

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Adam Kozlevics
Billy Elliot -  a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mr Braithwaite
Billy Elliot - a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mr. Braithwaite
Egerek és emberek

Egerek és emberek

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Crooks
Ekanem akusztik

Ekanem akusztik

Óvóhely Kultúrbunker
  • Énekes, színész
FAME - RENT , a hírnév ára - musical

FAME - RENT , a hírnév ára - musical

IG Produkció Kft.
  • Színész
FAME-RENT,  A hírnév ára

FAME-RENT, A hírnév ára

József Attila Színház
  • TYRONE (Tánc-tagozat)
FAME-RENT, a hírnév ára

FAME-RENT, a hírnév ára

IG Produkció Kft.
  • Tyrone Jackson / Freddie Mercury / Bors őrmester
Fekete Péter

Fekete Péter

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Badilla / Sofőr / Boy / Virág alt.
Grease

Grease

Pesti Magyar Színház.
  • Doody
Hair

Hair

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Hud
Hair

Hair

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Hud
Hair

Hair

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Hud
Hair

Hair

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Hud
Haverok, buli, Bon-Bon

Haverok, buli, Bon-Bon

Vidám Színpad
  • Báró
Haverok, buli, Bon-Bon

Haverok, buli, Bon-Bon

Gyulai Várszínház
  • Báró
Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Báró
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Papok/ Apostolok
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Pap/Apostol
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Doody
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Doody
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Doody
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Doody
József és a színes szélesvásznú álomkabát

József és a színes szélesvásznú álomkabát

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Simeon
KÉZRŐL KÉZRE

KÉZRŐL KÉZRE

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Auguste
Macskák- szabadtéri előadás

Macskák- szabadtéri előadás

Óbudai Kultúrális Központ
  • Ben Mickering
Mamma Mia!

Mamma Mia!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Pepper
Mamma Mia!

Mamma Mia!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Pepper
Pannon Várszínház: Hair

Pannon Várszínház: Hair

Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
  • Hud
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Magyar Színház
  • Jim, néger rabszolga
TRUE COLORS - Women's day - March 08

TRUE COLORS - Women's day - March 08

Általános 2
  • Ének
Vuk

Vuk

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Gúnár
xSzegény gazdagok

xSzegény gazdagok

József Attila Színház
  • ÖREG BETYÁR

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!