Bár Bruch még két hegedűversenyt írt, az 1. hegedűverseny annyira népszerű lett, hogy 1893-ban viccesen a betiltását javasolta. A mintegy 25 perces mű Brahms és Mendelssohn hegedűversenyeivel együtt a német romantika kiemelkedő alkotása.
Liszt 1849-ben, Weimarban fejezte be Esz-dúr zongoraversenyét, bár a darab témái még az 1830-as évek elejéről származnak. A művet 1855-ben mutatták be Liszt közreműködésével és Berlioz vezényletével. Máig a leggyakrabban játszott és felvett zongoraversenyek egyike, jellegzetes háromhangú témája közismert. Kevesen tudják azonban, mennyire újszerű és forradalmi volt ez a mű a maga korában, a XIX. század közepén. Újdonsága nem a virtuozitásban vagy a látványos hangszerelésben rejlett, hanem a szilárd formai megoldásokban és az újfajta zenei kifejezésben.
Franz Schubert két szimfóniát is írt B-dúrban: a második (D. 125) és ötödik (D. 485) sorszámúakat. Utóbbi a szerző legnépszerűbb ifjúkori szimfóniája. Egy bécsi műkedvelő zenekar számára keletkezett 1816 őszén, melynek tagjaként feltehetőleg maga Schubert is muzsikált a szűk körű bemutatón. A romantika irányába mutató, alapvető stílusfordulat jóval előbb ment végbe Schubert daltermésében, mint nagyszabású hangszeres műveiben, így az V. szimfónia még a klasszikus rendet és arányosságot képviselő, kifejezésmódjában koncentrált alkotás.
Műsor
Max Bruch: 1. g-moll hegedűverseny op. 26
Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny No. 1, (R.455)
Franz Schubert: V. (B-dúr) szimfónia D.485
