művész


Bíró   Kriszta
2

Bíró Kriszta

Született: 1970. február 17. (Budapest)

Színművésznő.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1992-ben. A Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1994-ben pedig a Miskolci Nemzeti Színházhoz. 1995-től 1997-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1997 és 2004 között szabadfoglalkozású színművész volt. 2004 óta az Örkény István Színház tagja.

Díjai:
Az évad…

 Tovább

Aktuális programok


ÉDES ANNA

Örkény István Színház

Kosztolányi Dezső drámai epikája tele van titkokkal és kérdőjelekkel. Címszereplője a magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott-elemzett karaktere. A szerző…

The Black Rider

Örkény István Színház

Robert Wilson amerikai színházi rendező és képzőművész és Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző 1990-ben bemutatott „zenés meséje” A bűvös vadász…

A Dohány utcai seriff

Örkény István Színház

AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

Isten

Örkény István Színház

Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója,…

Suttogások és sikolyok

Örkény István Színház

Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott…

Színművésznő.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1992-ben. A Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1994-ben pedig a Miskolci Nemzeti Színházhoz. 1995-től 1997-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1997 és 2004 között szabadfoglalkozású színművész volt. 2004 óta az Örkény István Színház tagja.

Díjai:
Az évad színésznője (1995.) Miskolc
Első-díj, forgatókönyvíró kategória Chaplin Stúdió és magyar.film.hu (2001.)
Évad színésznője – Örkény Színház (2005)
Pártolói Díj 2005.
Jászai Mari-díj 2008.
Mensáros-díj 2009.
Színikritikusok Díja 2010-2011, Különdíj a nőNYUGAT című előadás létrehozásáért

Színpadi munkáiból:
Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlia
Molnár Ferenc: Az Ibolya....Ilonka
Katajev: A kör négyszögesítése....Ludmilla
Enquist: A tribádok éjszakája....Marie
Szilágyi Andor: El nem küldött levelek....Angelina
Molnár Ferenc: A testőr....A páholyosnő
Shakespeare: A hárpia megzabolázása, avagy A makrancos hölgy....Özvegy
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Keczeli Ilona
Tasnádi István: Finito....Tigris Niki
Parti Nagy Lajos: Ibusár....Sárbogárdi Jolán
Csehov: Apátlanul....Alekszandra Ivanovna – Szása
Blogvadászat
Georges Feydeau: A hülyéje....Madame Pontagnac
nőNyugat (több szerep)
Julian Crouch – Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve....Petike
Liliomfi – Szomszédasszony
Rouelle (Képzelt beteg, Örkény Színház)
Janika (Karinthy Színház, Janika)
Nő (Átrium Filmszínház, Átriumklorid)

Játékfilmek:
Túsztörténet (1989); Sülve-főve (1991); Sose halunk meg (1992); Vigyázók (1993); Franciska vasárnapjai (1996);
Derengő (1998); A Hídember (2003); Drum Bun – Jó utat (2004); Állítsátok meg Terézanyut! (2004);
Sorstalanság (2005); Régimódi történet (2006); Rokonok (2006); Pánik (2008); 1 (2009)

Tévéfilmek:
Glóbusz (1993); Kisváros (1996); Linda (2000); A múzsa csókja (2002); Sorstalanság; Drum Bun;
Kaffka Margit és Bauer Henrik (2003); Szibériai nyuszt (2005); Örkénylexikon 2006; Régimódi történet (2006); Presszó (2008)

Könyvei:
Jozefa (AbOvo Kiadó, 2003 ISBN 963-93782-16)
Fiókregény (AbOvo Kiadó, 2005 ISBN 963-9378-43-7)
Fércmű (AbOvo Kiadó, 2013)
Molnár Piroska: Kvittek vagyunk. Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta; Corvina, Bp., 2020

Színpadi adaptációi:
Kosztolányi Dezső: Édes Anna – 2005. Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja – 2006. Magyar Színház
nőNyugat, Thália Színház, 2010

Cd/hangoskönyv:
Balla Zsófia: Ahogyan élek (2019)

"Blogvadász"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

"Virrasztó éji felleg"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
*Parti Nagy Lajos: Átriumklorid - avagy a színész ötször

*Parti Nagy Lajos: Átriumklorid - avagy a színész ötször

Kultúrbrigád
33 ÁLOM

33 ÁLOM

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. GOLDENTHAL, védőügyvéd
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. GOLDENTHAL, védőügyvéd
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Mme Pontagnac
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Mme Pontagnac
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Mme Pontagnac
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rouelle, Argan kislánya, Mimolette húga
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rouelle, Argan kislánya, Mimolette húga
A nagy füzet

A nagy füzet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Narrátor
A nemzet özvegye

A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A nyugat női

A nyugat női

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg, összeállította, színpadra alkalmazta
A szecsuáni jó ember

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MI CSÜ, HÁZTULAJDONOSNŐ
A testőr

A testőr

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A páholyosnő
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)

ANYÁM TYÚKJA (2.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Apátlanul

Apátlanul

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Alekszandra Ivanovna (Szása), a felesége
Aranyozás-költők Arany Jánosról

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Keczeli Ilona
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Keczeli Ilona
Békeffi István: Janika

Békeffi István: Janika

Karinthy Színház
  • Polgár Gizi
Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • SÁRA – Ádám felesége
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
E föld befogad avagy számodra hely

E föld befogad avagy számodra hely

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Finito

Finito

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Tigris Niki, popdíva
Georges Feydeau: A hülyéje     Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása

Georges Feydeau: A hülyéje Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mme Pontagnac
Ibusár

Ibusár

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Sárbogárdi Jolán
Isten

Isten

Győri Művészeti és Fesztiválközpont
  • Színész
Janika A Karinthy Színház előadása tv felvétellel

Janika A Karinthy Színház előadása tv felvétellel

Thália Színház
  • Polgár Gizi
Jógyerekek képeskönyve

Jógyerekek képeskönyve

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Petike
Jógyerekek képeskönyve.

Jógyerekek képeskönyve.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Petike
Karinthy - Kézdy emlékest

Karinthy - Kézdy emlékest

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Színész
Kihagyhatatlan

Kihagyhatatlan

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Kinek a Bühne - a Hanem zenekar jótékonysági koncertje a Stúdió K javára

Kinek a Bühne - a Hanem zenekar jótékonysági koncertje a Stúdió K javára

Stúdió K Színház
  • Jászai Mari-díjas színésznő.
Királylányok és Királyfiak - mesejáték Kovács Patríciával

Királylányok és Királyfiak - mesejáték Kovács Patríciával

KékSzobaHall
  • Rendező
Koldusopera

Koldusopera

Budaörsi Latinovits Színház
  • Celia Peacock
Lenni vagy nem lenni? - Színészek színesen a Harmadik Színházért

Lenni vagy nem lenni? - Színészek színesen a Harmadik Színházért

Pécsi Harmadik Színház
  • (online)
Liliomfi

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kányai szomszédasszonya
Liliomfi - VÁROSMAJOR

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kányai szomszédasszonya
Macskajáték

Macskajáték

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ILUS
Macskajáték - VÁROSMAJOR

Macskajáték - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ILUS
MERLIN - Előbemutató

MERLIN - Előbemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Merlin, avagy...

Merlin, avagy...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mesél a bécsi erdő

Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAGYSÁGOS ASSZONY
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAGYSÁGOS ASSZONY
NŐI POSTA - Oláh Ibolya színházkoncertje

NŐI POSTA - Oláh Ibolya színházkoncertje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
nőNYUGAT

nőNYUGAT

Thália Színház
  • Válogatta és szerkesztette
nőNYUGAT

nőNYUGAT

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dramaturg, összeállította, színpadra alkalmazta
Nőnyugat

Nőnyugat

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
nőNYUGAT - Irodalmi est egy részben - A Thália Színház és az Örkény Színház közös előadása

nőNYUGAT - Irodalmi est egy részben - A Thália Színház és az Örkény Színház közös előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
nőNYUGAT - prózai színpadi előadás

nőNYUGAT - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Nyílt próba - A nemzet özvegye

Nyílt próba - A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Nyílt próba Zűrzavar 2045

Nyílt próba Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAUSZIKA, műszaki muzsik
Nyílt próba: Isten

Nyílt próba: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Brandt, szemész
Nyugat  2008-1908

Nyugat 2008-1908

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Oláh Ibolya - Női posta

Oláh Ibolya - Női posta

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Az előadást írta-szerkesztette
OLÁH IBOLYA: NŐI POSTA

OLÁH IBOLYA: NŐI POSTA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Rendező
Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Olvasópróba-demó: Isten

Olvasópróba-demó: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Brandt, szemész
Olvasópróba-demó: The Black Rider

Olvasópróba-demó: The Black Rider

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Koszorúslány
Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAUSZIKA, műszaki muzsik
Örkény (egypercesek) kalapban

Örkény (egypercesek) kalapban

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
ÖRKÉNY (EGYPERCESEK) KALAPBAN Bíró Kriszta, Für Anikó, Kálid Artúr

ÖRKÉNY (EGYPERCESEK) KALAPBAN Bíró Kriszta, Für Anikó, Kálid Artúr

KékSzobaHall
  • Színész
Örkény egypercesek kalapban

Örkény egypercesek kalapban

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször)

Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször) BTF

Parti Nagy Lajos: Átriumklorid (avagy a színész ötször) BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Előadja
Parti Nagy Lajos: IBUSÁR

Parti Nagy Lajos: IBUSÁR

Gyulai Várszínház
  • Sárbogárdi Jolán szerepében
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Peer Gynt

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pionírszív

Pionírszív

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Pionírszív

Pionírszív

Spinoza Színház
  • Színész
Secondhand (szovjetűdök)

Secondhand (szovjetűdök)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tarelkin élete

Tarelkin élete

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Hitelező
Teher alatt nő

Teher alatt nő

RS9 Színház
  • Színész
TEHER ALATT NŐ - avagy: itt nem lehet megmaradni

TEHER ALATT NŐ - avagy: itt nem lehet megmaradni

Magvető Café
  • Színész
Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
  • Író, szerkesztő
Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
  • Író, szerkesztő
THE BLACK RIDER

THE BLACK RIDER

Csiky Gergely Színház
  • ANNE, A FELESÉGE
Zűrzavar 2045

Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAUSZIKA, műszaki muzsik

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!