Színésznő.
1966-ban érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban. 1966–1968 között a Nemzeti Színházban Stúdiójában dolgozott. 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályába járt, majd annak elvégzését követően, 1972-ben, a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1973–1976 között és 1987–1990 között a József Attila Színháznál játszott. 1976–1987 között a Vígszínház, 1990–1993 között a Nemzeti Színház, majd 1993–1996 között a Művész Színház, és 1996–1997 között a Thália Színház színésze volt. 1996–97-ben a Thália Társulat tagja volt. 1997–1998 között a Kelemen László Színkör művésze volt. 1998-2013 között az Új Színház tagja volt. Játszott a Szigligeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban és a Budaörsi Játékszínben is. 2013-tól 2020-ig ismét a Nemzeti tagja. 2014-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tag.
Díjai, elismerései:
Varsányi Irén-emlékgyűrű (1979)
Jászai Mari-díj (1981)
Ajtay Andor-emlékdíj (1985)
Magyar Filmszemle díj (1987)
Erzsébet-díj (1987, 1990)
Magyar Filmkritikusok Díja – legjobb női epizódszereplő (1988)
Új magyar hangjáték-színészi díja (1990)
Magyar Rádió nívódíja (1990)
Kossuth-díj (1996)
Magyar Filmszemle díj - a legjobb női főszereplő (1998)
Sík Ferenc-nívódíj (2008)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2009)
Páger Antal-színészdíj (2010)
A Nemzet Művésze (2014)
Prima díj (2014)
Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2014)
Arany Medál Életműdíj (2015)
A Magyar Filmakadémia életműdíja (2019)
Színpadi szerepeiből:
O'Neill: Jones császár...; Shaw: Androcles és az oroszlán...; Weiss: A Luzitán szörny...;
Rahmanov: Viharos alkonyat... I. diáklány; Brecht: Koldusopera... Molly; Peachumné;
Csurka István: Döglött aknák... Ápolónő; Molière: Kényeskedők... Kati
Berkesi András: A tizenharmadik ügynök... Kürthy Bea; Bennet: Mérföldkövek... Rosalind Sibley
Beaumarchais: Figaro házassága avagy Egy őrült nap... Pásztorlány; Almaviva grófné;
Bessenyei György: A filozófus... Szidalisz; Friedman: Átléptem a tegnapot... Lilian;
Padisák Mihály: A sztár is meztelen... Gizus; Romhányi József: Hamupipőke... Aranyka
Németh László: Csapda... Alexandra; Sardou-Moreau: Szókimondó Kata... Vereske; Benedek Katalin: Alattunk a város... Iza
William Shakespeare: A makrancos hölgy... Katalin; Páskándi Géza: A kocsi rabjai... Adél; Feydeau: A balek... Maggy
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért... Beatrice; Arthur Miller: A salemi boszorkányok... Abigail Williams
Madách Imre: Az ember tragédiája... Éva; Déry-Szántó: Kedves Bópeer...!... Vukovics Szilvia; Feydeau: A balek... Maggy
Hernádi Gyula: Királyi vadászat... Zita királyné; Aldobói Éva; Gandillot: A kikapós patikárius... Amandine
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem... Zsuzsanna; Lope de Vega: Valencia bolondjai... Erifila
Csurka István: Házmestersirató... Visegrádi Irén; Vámos Miklós: Háromszoros vivát!... Királyné; Molière: Tartuffe... Elmira
Csurka István: Deficit... Y; Congreve: Szerelmet szerelemért... Hajlandóné; Crommelynck: Forrón és hidegen... Ida
Csurka István: Reciprok komédia... Mari; Heltai Jenő: A néma levente... Zilia Duca; Székely János: Vak Béla király... Ilona
William Shakespeare: Szentivánéji álom... Hyppolita; Titánia; Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban...
Schiller: Don Carlos... Valois Erzsébet; Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek... Szása; Molnár Ferenc: A farkas... Vilma
Pataki Éva: Edith és Marlene... Marlene Dietrich; Schisgal: Szerelem, óh!... Ellen; Dosztojevszkij: Ördögök... Liza Drozdova
Lope de Vega: Sevilla csillaga... Estrella; Gáspár Margit: A császár messze van... Krisztina; Csehov: A medve... Popova
Fiastri-Camfora: Szerelmeim...Anna-Lisa; Schwajda György: Csoda... Veronika; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Ilma
Göncz Árpád: Kő a kövön... Nő; Nash: Az esőcsináló ember... Lizzie Curry; Békeffi István: A régi nyár... Mária
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok... Viola; Molière: Tudós nők... Belisa; Jarry: Übü király... Übü mama
Ödön von Horváth: Figaro válik... Grófné; Mrożek: Szerelem a Krímben... Matrjona Vasziljevna Cselcova
Carlo Goldoni: A Chioggiai csetepaté... Pasqua; Csehov: Jubileum... Mercsutkina; Euripidész: Helené... Helené
Cervantes Saavedra: Szószátyárok... Donna Beatriz; Cervantes Saavedra: A szerelemféltő aggaszyán... Hortigosa
Cervantes Saavedra: A csodabarlang...; Carlo Goldoni: A szégyentelenek... Marina; Molière: A fösvény... Frosine
Csiky Gergely: Ingyenélők... Szederváry Kamilla; Szomory Dezső: Hermelin... Lukács Antónia;
Molnár Ferenc: A hattyú... Beatrix; Feydeau: Bolha a fülbe... Lucienne Homenides de Histangua;
Kapecz-Pataki: Veled könnyen, szivi!... Iglódi Hédi; Molière: Az úrhatnám polgár... Jourdainné;
Koltés: Roberto Zucco... Roberto Zucco anyja; Shepard: Hazug képzelet... Lorraine
Csehov: Három nővér... Mása; Szép Ernő: A vőlegény... Anya; Molnár Ferenc: Delila... Marianne
Szabó-Bereményi: Az ajtó... Molnár Anna; Angelis: Színházi bestiák... Mrs. Betterton; Búss-Hársing-Rudolf: Keleti pu...
Chase: Barátom, Harvey!... Veta Louise Simmons; Maugham: Színház... Julia Lambert; Menchell: Sírpiknik... Lucille
Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka... Az özvegy; Vitrac: Victor, avagy a gyermekuralom... Emilia;
Nádas Péter: Találkozás... Mária; Maraini: A királynő teste... Erzsébet; Albee: Mindent a kertbe... Mrs. Toothe;
Márta István: Csodálatos mobilvilág... A Rossz; Barabás Pál: Kávé habbal... Murányiné;
6 (Csehov: A 6-os számú kórterem)... Darjuska
Játékfilmek:
Madárkák (1971); Végre hétfő! (1971); Szindbád (1971); Makra (1972); Utazás Jakabbal (1972); Lányarcok tükörben (1973)
Álljon meg a menet! (1973); Szikrázó lányok (1974); Jelbeszéd (1974); Ereszd el a szakállamat! (1975); Kopjások (1975)
Fekete gyémántok I-II. (1976); Budapesti mesék (1976); Egyszeregy (1978); Utolsó előtti ítélet (1979); Bizalom (1979)
Élve vagy halva (1979); Kojak Budapesten (1980); Mephisto (1981); Napló gyermekeimnek (1982); A remény joga (1982)
Egymásra nézve (1982); Hosszú vágta (1983); Házasság szabadnappal (1983); Hány az óra, Vekker úr? (1985)
Idő van (1985); Eszterlánc (1985); Gyerekrablás a Palánk utcában (1985); Csók, Anyu (1986); Napló szerelmeimnek (1987)
Jézus Krisztus horoszkópja (1988); Hanussen (1988); Iskolakerülők (1989); Az erősebb (1989);
Napló apámnak, anyámnak (1990); Találkozás Vénusszal (1991); Édes Emma, drága Böbe (1992); Kék Duna keringő (1992)
Roncsfilm (1992); Zsötem (1992); Váratlan halál (1996); Szenvedély (1997); Házikoszt (1997);
A szalmabábuk lázadása (1999); Tíz perc: cselló (2002); A Rózsa énekei (2002); Rózsadomb (2003); Bolondok éneke (2003);
Magyar vándor (2004); Lopott képek (2006); Szabadság, szerelem (2006); Overnight (2007); Töredék (2007); Pánik (2008);
Para (2008); MAB (2010); Csonka délibáb (2015); Eltörölni Frankot (2021); Ma este gyilkolunk (2024)
Tévéfilmek:
Rózsa Sándor (1971); III. Richárd(wd) (1973); Asszony a viharban (1974); III. Béla (1974); Itt járt Mátyás király… (1974)
Megtörtént bűnügyek (1974); Micsoda idők voltak (1975); Volpone (1975); Egy csók és más semmi (1975)
Szépség Háza (1975); Attila (1977); A bosszú (1977); Viszontlátásra, drága! (1978); Zokogó majom 1-5. (1978)
Mire a levelek lehullanak... (1978); Egy ház a körúton (1979); Képviselő úr (1979);
Rettegés és ínség a harmadik birodalomban (1980); Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982)
Egymilliárd évvel a világvége előtt (1983); Hungarian Dracula (1983) .... Rózsika; Lélekvándorlás (1983)
Szerelmes sznobok (1983); A hirdetés (1984); Kémeri 1-5. (1985); Átok és szerelem (1985); Puskin utolsó napjai (1986)
Az állam én vagyok (1986); Az ördögmagiszter (1986); Farkasok és bárányok (1987); Eszmélet (1988)
Gyilkosság két tételben (1988); A cár őrültje (1989); Alapképlet (1989); Erdély aranykora 1-2. (1989); Glóbusz (1992)
Családi kör (1994); Herczeg Ferenc: A harmadik testőr (1995); Ábel Amerikában (1998); Na végre, itt a nyár! (2001)
Tea (2003); Mozgókép (2003); Hóesés Vízivárosban (2004); Kivilágos kivirradtig (2005); Szeszélyes (2006)
Koccanás (2009); Átok (2009); Keleti pu. (2010); Korhatáros szerelem (2017–2018)
Csak színház és más semmi (2018–2019)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
- Madame Chanel, a nevelőnő
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok
- Madame Chanel, a nevelőnő
A fösvény
Jászai Mari Színház, Népház
A hattyú
Veszprémi Petőfi Színház
A hattyú - Szilveszteri előadás
Új Színház
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő
Bálint Ágnes Kulturális Központ
- Madame Chanel, a nevelőnő
A királynő teste
Új Színház
Annie Baker: John
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Bánsági Ildikó eldobja az agyát, Jeney Luca elkapja
Csokonai Rendezvényház
Bodnárné - utolsó előadás
Új Színház
Bolha a fülbe
Nemzeti Színház
Családi kérdés - Befejezetlen szimfónia
Nemzeti Színház
CSODÁLATOS MOBILVILÁG
Új Színház
Ébredj velünk
Vörösmarty Mozi
- Colleen Peck magyar hangja
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába
Magyar Színház
Eugene O Neill: Utazás az éjszakába_JT
Magyar Színház
Hal négyesben
Ferencvárosi Pinceszínház
Hal négyesben (zenés bűnügyi komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Homokpuzzle
Thália Színház
- Anya, élénk, üde, szereti az életet és a tavaszt. Nagyon jól van.
Homokpuzzle
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Anya, élénk, üde, szereti az életet és a tavaszt. Nagyon jól van.
Isten ostora
Nemzeti Színház
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Eiréné, zárdafőnök asszony
Ivan Menchell: Sírpiknik
Kölcsey Központ
Jana Dobreva: Homokpuzzle
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
John
Budaörsi Latinovits Színház
JÚLIUSI ÉJSZAKA
Új Színház
Karnyóné
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Karnyóné - vendégjáték
Új Színház
KZ-oratórium
Nemzeti Színház
Makk Károly: Egymásra nézve (1983) - Házigazda: Réz András, Müpa mozi
Müpa
- Szalánczky Éva: Jadwiga Jankowska-Cieslak, magyar hangja
Mennyei hang!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Mert a mamának így jó
Új Színház
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ (PREMIER)
Új Színház
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER
Új Színház
Mert a mamának így jó!
Új Színház
Mert a mamának így jó!
Szarvasi Vízi Színház
Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából
Új Színház
MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ- SZILVESZTER
Új Színház
Mindent a kertbe
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
- Mrs. Toothe (megnyerő üzletasszony)
MINDENT A KERTBE - Éless Szín előadása
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
- Mrs. Toothe (megnyerő üzletasszony)
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház
- Eiréné, zárdafőnök asszony
Nine - Kilenc
Budapesti Operettszínház
Nyolc nő
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
- Madame Chanel, a nevelőnő
Nyolc Nő - komédia - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ
- Madame Chanel, a nevelőnő
Peter Quilter: Mennyei hang
Veres 1 Színház
Peter Quilter: Mennyei hang
Veres 1 Színház
Sírpiknik
Vörösmarty Színház
Sírpiknik
Jászai Mari Színház, Népház
Sírpiknik
Szegedi Nemzeti Színház
Sírpiknik
Veszprémi Petőfi Színház
Sírpiknik
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Sírpiknik
Belvárosi Színház
Sírpiknik - tragikomédia
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Találkozás
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Találkozás
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Tigris és hiéna
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Győri Nemzeti Színház
- Tóthné, Tóth Ilona édesanyja
Varázsnagymama / a Tintanyúl zenekar és a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
VICTOR, AVAGY A GYERMEKURALOM
Új Színház
- Émilie Paumelle, Viktor anyja