Műsor / Programme: J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN W. A. Mozart: Requiem
Beethoven életrajzírói a mester egyik legjellemzőbb tulajdonságaként emlegetik szabadságszeretetét. Ez az alapja az 1809-ben komponált Egmont nyitánynak. Szellemi rokona az Egmont zenének a III. szimfónia is, amely az Eroica (Hősi) melléknevet kapta. A II. szimfóniát 1803-ban mutatták be, derűs, optimizmust sugárzó mű, pedig keletkezése idején Beethoven már tudott gyógyíthatatlan fülbajáról.
MŰSOR Liszt:19 (összes) magyar rapszódia
Műsor: J. S. Bach: D-dúr zongoraverseny BWV 1054 J. S. Bach: d-moll zongoraverseny BWV 1052 Bartók: Zene húros hangszerekre ütőkre és cselesztára
A Bossa Nova és a jazz összefonódása több mint fél évszázadra visszanyúló történet, és túlmutat az első nagy muzsikusok, például Carlos Antonio Jobim és Stan Getz együttműködésén. Azóta rengeteg jazzlemez született a brazil ritmus és a hangzás igézetében, a swinghez képest egy más lüktetésben, mint a Soul Bossa Quincy Jonestől, hogy csak egy híres big band példát említsünk.
A Magashegyi Underground énekes és producer-multiinstrumentalista párosa a zenekar lassan két évtizedes életművéből szemezget intimebb megszólalásban és bennsőséges hangulatban. Stílusuk bekategorizálhatatlan: városi folkzenéjükben gyakran hallhatunk elektronikus-zenei hatásokat és erős sláger-szerzői vénájuk ellenére nem félnek a sötétebb tónusoktól sem.
Adott egy ukrán szaxofonos, egy osztrák nagybőgős és egy magyar ütőhangszeres, akik a távolabbi vagy közelebbi múltban mind Bécset választották otthonuknak, ám egymás munkásságát hosszú időn át csak távolról vagy más formációkban csodálták.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!