Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő előadás-sorozata A 2024. november 19-i elmaradt előadás pótlása, a 2024-ben megváltott jegyek és bérletek is érvényesek rá.
Márkó és Barna Síkideg ünnepi előadás a MOMkultban
Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén.
Puskás Zoltán, alias „pusizoli” néven már több mind két évtizede aktív tagja a magyar túrakerékpáros közösségnek…
A januárban induló félévet a Kultúrkúria művészettörténeti sorozatában a szecessziónak szenteljük. Ennek az oka, hogy Lechner Ödön 180 éve, 1845-ben született és 111 éve halt meg. Új formavilága döntő fordulatot hozott a magyar építőművészetben.
A Hegyvidék Galéria új programsorozata során neves hazai műgyűjtőkkel és kollekciójukkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Harmadik alkalommal Kovács Nimród üzletembert, borászt, a magyarországi kábeltelevízió kiépítésének vezetőjét, a Kovács Nimród Gyűjtemény tulajdonosát lesz lehetőség megismerni, akivel Kallós Judit művészettörténész beszélget.
Mama klub Babusgató foglalkozással Mondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással
Népszerű gyermekdalok, népdalok, mondókák. Az állandó gitár-ének és ritmusszekció mellett megszólalnak még a furulyacsalád tagjai: a szopranínó, a szoprán- és altfurulya, a tilinkó...
Ha szeretnél egy felhőtlen délutánt eltölteni gyerkőcöddel, szeretsz ragasztani, vágni, tapasztani, gyúrni, maszatolni, akkor itt a helyed, Polipkutya biztos itt lesz ezeken az alkalmakon!
Amikor a kerületet kettéosztották Előadó: Katona Csaba történész
KATONA CSABA ELŐADÁS-SOROZATA
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!